Többek között ezt írja: "Kedves Asszonyom! Itt, a piemonti Alpok legvadabb völgyének magányában kaptam meg szíves levelét. Annál nagyobb, annál kellemesebb meglepetés volt ez, mivel soha nem merészeltem volna azt remélni, hogy az Ön emlékei között a legkisebb helyet is fenntartja számomra… Kóborlásaim megfosztottak mostanáig attól a gyönyörűségtől, hogy az Ön >>Magyar Hazá<<-jából többet olvassak el, mint az első négy cikket, abban a formában, ahogy azt a budapesti újságok átvették. Magyarként hízeleg a hiúságomnak az a jóindulatú figyelem, amellyel Ön van szíves megtisztelni országomat."
A címzett a párizsi Rue de Rivolin lévő lakásán irodalmi-politikai szalont tartott fenn, amelyikben megfordult a francia és nem francia közéleti és művészeti világ színe-java, emellett La Nouvelle Revue címmel folyóiratot működtetett, amelynek munkatársa volt Flaubert, Maupassant, George Sand, Mérimée, Pierre Loti, s a zeneszerzők közül Gounod, Saint-Saens, Massenet. Madame Adam igen jómódú, mindemellett meggyőződéses szocialista volt. Szenvedélyes magyarbarátként rajongott a 48-as eszméért, amit a szalonjában sűrűn megforduló magyar emigránsok, Irányi Dániel, Justh Zsigmond, Türr István, Munkácsy Mihály és mások elbeszéléseiből ismert. Egyik közeli barátnője volt d'Agoult grófnő, Liszt Ferenc nagy szerelme. 1884 tavaszán elutazott Budapestre. Pázmándy Dénes, a "legfranciásabb magyar" kísérte végig az országon. Ebédvendége volt Jókai Mórnak, Gyulai Pálnak és Pulszky Ferencnek, s találkozott Liszt Ferenccel is. 15 napos magyarországi utazása után nem akart úgy hazatérni Franciaországba, hogy ne találkozott volna Kossuth Lajossal, így a visszaúton megállt Turinban és felkereste az idős kormányzót. Útjáról — amelynek csúcspontja ez a találkozás volt — később könyvet is írt.
Az 1920-as években egy történész, Lelkes István felkereste az akkor már 90. életévén túl járó Adam asszonyt, aki elmesélte neki, hogy évekig levelezett Kossuthtal, de a nagy magyar hazafi a halála előtt megkérte: tekintettel arra, hogy nemegyszer szigorú hangon ítélte meg honfitársait, égesse el a leveleit. Ha az idős hölgy a kérést teljesítette, könnyen lehet, hogy ez az egyetlen levél, amely túlélte a tűzhalált (Méray Tibor a Népszava 2002. szeptember 21-i számában megjelent írása nyomán).
3 beírt oldal. Kelt: Ala di Stura, 1884. VIII. 7.