Kosztolányi 1935 nyarán Visegrádon üdült feleségével, ahol megismerkedett Radákovich Máriával, akivel szerelembe esett. Kapcsolatuk emlékét számos levél őrzi, valamint olyan Máriának szóló versek, mint a "Szeptemberi áhítat" vagy a "Röpima". Emellett Kosztolányi ezt a kötetet is neki dedikálta, a szokásos zöld tintával.
Mária így emlékszik vissza erre az alkalomra: "A strandon voltunk. Egyszer csak megállt az autóbusz az üdülő előtt, kiszállt Kosztolányi, és odajött. Én borzasztóan meg voltam lepődve. Meg is voltam ijedve egy kicsikét. Mondta, hogy lejött egy hétre. Ebéd előtt átadta a hallban a kínai és japán versek fordítását. Ráírta: "Máriának szeptember I-én Kosztolányi Dezső." Ideadta, és azt mondta: "Mária, most meg kell esküdnie, hogy el fog válni, és a feleségem lesz. Mondja utánam az eskü szövegét." Én utána mondtam az eskü szövegét, de nem tudom, hogy mondta. Nagyon komoly volt." (Vargha Balázs: Szeptemberi áhítat. Kosztolányi utolsó szerelmének emlékei)
A kötet érdekessége még, hogy Mária később — szintén zöld tintával — számos aláhúzással és jegyzettel látta el a könyvet. Mindezek a bejegyzések arra utalnak, hogy már a költő halála után keletkeztek. Olyan sorokat emelt ki ugyanis, mint: "halottjainkkal nem beszélhetünk", "s most gondolatba véle megyek" Sőt, a "Szerzetes" című verset teljesen be is keretezte: "Csak gyászolok. — Minek a szó. — Élek még? — Sirba volna jó. — Gondolkodom? - Irtóztató. —" Valamint egy szövegrészhez az alábbi megjegyzést írta be: "Te mindent tudtál". Tételünk egy korszak zsenijének, illetve az ő viharos magánéletének emlékét őrző egyik utolsó dokumentum; a magyar irodalomtörténet valóban egyedülálló darabja.