1941-ben Radnóti már hat éve házasságban élt Gyarmati Fannival, amikor szerelmi viszonyba bonyolódott Beck Judittal. Kapcsolatuk közel egy évig tartott, ezalatt több verset is írt a festőművészhez. Bizonyosan ő a címzettje a "Harmadik eclogának" és a "Zápornak", valamint más versek is szólnak hozzá, de hogy melyek, azt nem tudni minden kétséget kizáróan. Tételünk is a kapcsolat idején született (1941. április 20.), így sokakat foglalkoztatott az a kérdés, hogy kinek íródott: Gyarmati Fanninak vagy Beck Juditnak?
A szakirodalom többször próbált választ adni a talányra, több érv szól mindkét lehetőség mellett. Gyarmati Fanni 1941. április 21-én feljegyzi naplójába: "Szép kis verset mutat Mik, tegnap esti munka." Ez, hogy a költő feleségének mutatta meg a frissen elkészült verset, arra enged következtetni, hogy őhozzá szól. Ezzel szemben Beck Judit élete vége felé két interjúban is (Kossuth Rádió, 1987 és 2015) azt állította, hogy a költeményt neki írta Radnóti. A legelismertebb Radnóti-kutatók (Marianna D. Birnbaum, Ferencz Győző, Ozsváth Zsuzsanna) mégis arra jutottak, hogy a múzsa a hitves, Gyarmati Fanni volt.
Fogadtatása
A vers keletkezése után több mint egy évvel, 1942. november 29-én jelent meg nyomtatásban, az Újság című folyóiratban. Ezt az eseményt mind Radnóti, mind Gyarmati Fanni feljegyezte naplójába. Utóbbi így ír: "Ebéd után kicsit megnézzük az Újságot, Miktől vers rendes helyen, de nem a legszerencsésebbek közül való. Mégis jólesik, hogy nem feledkeznek el róla. Most meg különösen jólesik, ebben a környezetben mind ezt olvassák, növeli a tekintélyét, azaz inkább a népszerűségét, hiszen szeretik, és csak azután tisztelik." Radnóti pedig ekképp emlékezik: "Költő lettem Izrael lugasaiban. Tegnap megjelent az Újságban, a Két karodban". Rengetegen gratuláltak neki, dicsérték a verset; tagadhatatlanul a közönség kedvencévé vált, ám Radnóti kétségeinek ad hangot: "Mégis rossz lenne ez a vers? Félek, hogy az… Ezek után?"
Több oka is lehet Radnóti kételyeinek. Egyrészt a tömeg dicsérete bizonytalaníthatta el, valamint a "leplezett büszkeség is írathatta vele ezeket a mondatokat, és bizonyára részben így is van. Másfelől azonban amilyen hevesen áhította a sikert kezdő költőként, látta magát nemzedéke vezéregyéniségének, olyan kétkedővé vált a sikerrel szemben, amikor már szolid hírnevet szerzett magának." (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete)
Félelme nem volt teljesen alaptalan. Szintén Ferencz Győző írja a költeményről: "A szép kis vers valóban kirí az életműből egyneműen érzelmes tónusával. Népszerűségének épp ez lehet az oka, a könnyed sanzonhang." (Kinek a karjaiban?, Magyar Narancs 2015/30.)
Kétségtelen azonban, hogy a mű azóta is töretlen népszerűségnek örvend, és az egyik legismertebb, legtöbbet idézett Radnóti-vers.
A kézirat
A Magyar Tudományos Akadémián őrzött Radnóti-hagyatékban két gépirata szerepel a versnek. Emellett a Harmadik ecloga ceruzával írott kéziratának hátoldalára Radnóti "tintával odaírta, majd áthúzta a Két karodban címét és a vers első három sorát." (Ferencz Győző: Radnóti Miklós élete és költészete) Ezeken kívül azonban eddig nem volt ismert a vers teljes kézirata. A későbbi közlések is az első, az Újságban megjelent szöveget vették alapul. Ez lehet a magyarázata annak, hogy a kézirat — ha csak egy ponton is, de — eltér az összes nyomtatásban megjelent szövegváltozattól.
Tételünk Radnóti költészetének egyik egyedülálló darabja, mely hangnemében elüt az életmű többi tagjától. A tény, hogy Radnóti közlésre érdemesnek találta művet és még életében megjelent nyomtatásban, azt sugallja, hogy méltán vált a magyar irodalomtörténet egyik legkedveltebb, legismertebb szerelmes versévé.
(Ferencz Győző szíves közreműködésével.)
1 beírt oldal. Kelt: 1941. április 20.