Ugrás a tartalomra

Gyöngyösi István: A' Ceres Leányának Proserpinának Pluto által lett elragadtatása ...

Gyöngyösi István
A mű címe
A' Ceres Leányának Proserpinának Pluto által lett elragadtatása ...
103 levél, 199 beírt oldal. Későbbi papírborítóban. Extremely important 18th century manuscript collection of works by the poet, containing, among others, the only surviving manuscript of a poem. In paper binding. Badics Ferenc: Gyöngyösi István ismeretlen elbeszélő költeménye. Felolvasva 1918. május 6. Bp., 1921. MTA; Szövegkiadása: Gy. I. összes költeményei II. Bp., 1921. MTA. 293-356.p. (Magyar Költők Tára); A magyar kéziratos énekeskönyvek és versgyűjtemények bibliográfiája (1586-1840) Összeáll.: Stoll Béla, Bp., 1963. MTA Irodalomtörténeti Intézete. 193.

90. árverés / 47.

Gyöngyösi István műveinek páratlanul értékes, egyedülálló, XVIII. századi kéziratos gyűjteménye, mely a "Proserpina elragadtatása" jelenlegi ismereteink szerint egyetlen fennmaradt kéziratát, a "Csalárd Cupido" első kiadása előtti másolatát és a "Palinodia" első kiadása után készült, csak innen ismert változatát tartalmazza, XVIII. századi nyomdai utasításokkal. A kéziratot elejétől a végéig Rétey T. Ádám másolta 1729 és 1732 között, pontos forrása nem ismert. Az első költemény: "Jeles lelemény, Mellyben le iratik A Vénusnak Fia avagy Ama sziveket vivo tegzes kis Isten a' Cupido …", közkeletű címén a Csalárd Cupidó, amelynek másolását saját bejegyzése szerint "1729. 9. Xbris" vagyis az 1734-ben megjelent első kiadás előtt fejezte be. A második mű, a "Palinodia tristis Hungariae" szintén Gyöngyösi ismert munkája, azonban érdekessé teszi az, hogy nem az 1695-ben megjelent első kiadásról, de nem is korábbi kéziratokból, hanem ezeknek egy 1695 után született újabb változatáról készült. Rétey a másolást az elsőhöz hasomlóan 1729. december 9-én fejezte be. A harmadik költemény egy lakodalmi vers "Isten keze által plantált két Nemes Virág Száloknak edjé léte" címmel, amely Komáromi István és Vas Anna köszöntésére íródott 1730. május 1-én, szerzője a bejegyzés szerint maga a kötet másolója, Rétey. A negyedik írás egy rövid latin intelem, a "Tintinabulum Trypudantium" "Johannes Posalaki" munkája, az ötödik pedig a "Strophae recreatoriae Clarissimi D. Joseffi Csúzi de summa fertilitate Hungariae", amelyben szerzője magyar versekben magasztalja Magyarország termékenységét. A kötet hatodik, irodalomtörténeti szempontból szenzációnak számító darabja teljes címe szerint: "Négy Száz hatvan nyoltz Magyar Versek Mellyekbe A' Ceres Leányának Proserpinának Pluto által lett elragadtatása és Cereresnek [sic] Proserpina keresese utánna tett sok bujdosása vegre a Naptul lett hol létének meg tudása és Iupitertűl Leánya iránt valo meg vigasztalása iratik meg. A versek olvasásában gyönyörködőknek kedvekért, mind penig maga szomoruságának elűzéséért (Rhétei T. Ádám) által. Anno Dni 1732. ipso Januario". (A "Rhétei T. Ádám" szavakat utóbb kitörölték és oldalra a P M M monogramot írták, melyek valószínűleg iskolatársának, Pápai Molnár Mihálynak nevét rejtik, aki később győri rektor és Rétey halála után könyveinek örököse lett). A munka egészen a kódex 1917-es felfedezéséig ismeretlen volt a hazai irodalomtörténet előtt. Bár a költemény szerzője nincs megnevezve, a kézirat felfedezője, a jeles Gyöngyösi-kutató, Badics Ferenc egyértelműen az ő alkotásának tartja. Véleményében a mai irodalomtörténetírás is osztozik. Badics szerint a Gyöngyösire annyira jellemző szemlélet, gondolatmenet, helyzetek, szófordulatok, hasonlatok kétségtelenné teszik, hogy az ő alkotása, a másoló Rétey szerzőségét pedig kizárja az, hogy a nevével jelzett köszöntő gyengébb verselőnek mutatja. Badics véleménye szerint a mű előadásmódja, nyelvi sajátosságai arra mutatnak, hogy 1669-1671 körül íródott. Az antik tárgyú történet forrásai között jól felismerhető Ovidius is, azonban fő mintája a Kr.u. IV. században élt római költő, Claudius Claudianus "De raptu Proserpinae" című munkája volt. Rétey (Rétei, Rhétey) T. Ádámról annyit tudunk, hogy mint sárospataki diák 1727. nov. 27-én subscribált, 1737-ben a szerencsi református iskola rektora volt. A következő évben lelkész lett és 1739-ben a Veszprém megyei Csajág község papjaként halt meg. Latin nyelvű bejegyzései, a nehéz szöveg csaknem hibátlan másolása is tanult embernek mutatja. A kézirat külön érdekessége, hogy XVIII. századi nyomdai bejegyzéseket tartalmaz. Valószínűleg 1735-1740 körül vették tervbe a Palinodia, a Strophae recreatoriae és a Proserpina elragadtatása kiadását (a Csalárd Cupidó már megjelent korábban, feltehetően ezért nem vették figyelembe). A Palinodia első kiadása ugyan már napvilágot látott (1695), ezt azonban talán nem ismerte a kiadás előkészítője (az is elképzelhető, hogy a kézirati példányt teljesebbnek, jobbnak ítélte). A Proserpina címlapját jobban átdolgozta, a hosszú cím elejét (Négy száz hatvan nyoltz...) kétszer áthúzta, "A' Ceres leányának Proserpinának" sort aláhúzta és "gross" felirattal látta el, jelezve, hogy ezt szánta a munka címéül. Nem tudni, ki és hol tervezte a kézirat kiadását, jelenlegi ismereteink szerint ez a szöveg nem jelent meg. Bár a Csalárd Cupidónak és a Palinodiának több kiadása is ismert, egyik sem erről készült. Mivel Rétey könyvei halála után a már említett Pápai Molnár Mihályhoz kerültek Győrbe és a Palinodia második kiadása is itt jelent meg 1743-ban, a Streibig nyomdában, felmerülhet a lehetőség, hogy az ő nyomdai bejegyzései olvashatók a kéziraton. Ennek azonban ellentmond, hogy 1743-ban csupán a Palinodia jelent meg, ráadásul jelentős eltérés van a két szöveg között. A kötet többi darabja nem látott napvilágot egészen addig, míg a kódex felfedezése után Badics Ferenc 1921-ben ki nem adta a Proserpina elragadtatását. A becses kéziratos kötet XVIII. századi történetéről keveset tudunk. Mint láthattuk, 1739-ben Pápaihoz jutott Győrbe, legközelebb azonban csak a következő században bukkan fel Kecskeméten. 1806 körül kerülhetett a kecskeméti református kollégium könyvtárába, a régebbi katalógusokban nem fordult elő. Ebben az évben adományozták a kollégiumnak Szily Sámuel némedi lelkész értékes könyvgyűjteményét. Badics szerint elképzelhető, hogy ezek között volt kötetünk, de más hagyatékból is odakerülhetett. A kéziratról a következő adat Stoll Bélától származik, aki 1963-ban megjelent, a magyar verses kéziratokat összegyűjtő bibliográfiájában már nem ismerte a könyv lelőhelyét, csupán egykori meglétét tudta regisztrálni. Az egyedülálló ritkaságokat és irodalomtörténeti különlegességeket tartalmazó kötet hosszú lappangás után most kerül újra a nyilvánosság elé.