Ismeretlen régi magyarországi nyomtatvány. Egyleveles halotti kárta. A nyomda: A szebeni városi nyomda -- az ősnyomdáktól eltekintve -- a legkorábbi hazai tipográfia. Fennállása a következő évszázadokban folyamatosnak tekinthető annak ellenére, hogy néha évekig nincs nyoma működésének. Kiadványaiból a hazai viszonyok között is feltűnően kevés maradt fenn. Jól jelzi ezt, hogy 1601-től 1630-ig a nyomda termékeiből mindössze 20 példány ismert, amelyek közül csak kettő teljes. A fennmaradt darabok legnagyobb része unicum, csupán öt műből ismert két példány. Ennek oka az lehetett, hogy az erdélyi szász nyomdák elsősorban saját területük közvetlen igényeit igyekeztek kielégíteni. Kiadványaik legnagyobb része a könnyen veszendő műfajok közé tartozik: helyi gyülekezet számára készült énekes- és imádságos könyvek, a városi iskola használatára nyomtatott tankönyvek, kalendáriumok, emellett alkalmi kiadványok: temetésre, esküvőre, egyéb alkalmakra készített legfeljebb néhány lapos munkák. Míg az előbbiek általában könnyen elhasználódtak, idejétmúlttá váltak, addig az alkalmi kiadványok eleve kis példányszámban jelentek meg -- gyakran ehhez hasonlóan plakátformában --, amelyek őrzése, tárolása nehézkes. A többségükben német nyelvű munkák a szóba jöhető távolabbi -- például az önellátó felső-magyarországi -- piacokra nem jutottak el, így széles körben való elterjedésük sem segíthette fennmaradásukat. Bár az összehasonlító anyag száma csekély, a díszek és a betűtípusok alapján szinte bizonyosra vehető, hogy e kiadvány a szebeni városi nyomdában látta meg a napvilágot. A műhely bérlője abban az időben a linzi származású Marcus Pistorius volt. A levél alján látható szótöredék talán az impresszum "Cibinii" szavából származik. A mű: A munka a neves szász történetíró, Johannes Oltard halálára íródott, párhuzamos latin és német nyelvű verseket tartalmazza. A híres szász család sarja 1576-ban született Nagyekemezőn. Apja, Martin Oltard elsősorban az ún. szeben-brassai fali krónika egyik szerzőjeként ismert. Johannes Oltard 1602-től szebeni diakónus, majd veresmarti és nagydisznódi lelkész, káptalani dékán volt. Nevéhez fűződik az ún. Album Oltardianum című, a helyi hadi és politikai eseményeket is tárgyaló családi évkönyv 1591-1629 közötti szakaszának megírása. Az országos eseményekre is kitekintő krónika írását dédapja kezdte el, és fia vezette el 1659-ig. A "Chronicon Fuchsio-Lupino-Oltardinum" címen emlegetett, a 990 és 1699 közötti időszakot áttekintő, erdélyi szász evangélikus lelkészek által összeállított krónikaszerkesztménynek szintén ő készítette az 1619-1630 közötti részét. A szakirodalomban közölt életrajzi adatok szerint január 6-án halt meg, e kárta ugyanakkor halálának időpontját az új naptár szerint május 9-ére teszi. A példány: Az egyleveles, plakát alakú nyomtatvány két, minden bizonnyal kötéstáblába való papíranyagnak felvágott darabban maradt fenn, méretük együtt megközelítőleg 330 x 220 mm. A két rész közötti hiány mértéke a szövegből nem állapítható meg pontosan, de feltételezhetően csupán egy-két sor veszhetett el. Szélein körben a szedéstükör eredetileg 20-30 mm-rel lehetett szélesebb, a csonkulás több helyen a szöveget is érinti. Több kisebb, valamint az alsó részén egy nagyobb, a német szöveget is érintő hiánnyal.