Tekintettel a darab felbecsülhetetlen művelődéstörténeti értékére, az alábbiakban szó szerint közöljük dr. Hermann Róbert hadtörténész tanulmányát, amely a Magyar Nemzet 2014. október 6-iki számában jelent meg: Az aradi vértanúk emlékét immáron 165 éve ápolja a magyar nemzet, s a közvélemény mindig kiemelt figyelemben részesítette a róluk előkerült újabb adatokat, dokumentumokat, a velük kapcsolatos tárgyakat. Bízvást mondhatjuk, e tekintetben az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb dokumentumlelete az október hatodikán kilencedikként, a bitófára ítéltek közül ötödikként kivégzett Nagysándor József vezérőrnagy nemrég előkerült búcsúlevele, amelyet nagybátyjához, Nagysándor Imréhez, a kalocsai érsekség orvosához és családjához intézett. Nagysándor (eredetileg Sándor) József 1803. augusztus 19-én született Nagyváradon. 1819-ben lépett be a cs. kir. hadseregbe, előbb az 5., majd a 2. huszárezredben szolgált. 1847-ben főszázadosi rangban nyugalmaztatta magát. 1848. június 19-én István nádor kinevezte Pest város egyik nemzetőr őrnagyává. Szeptember 15-én áthelyezték Nagykikindára. Ettől kezdve részt vett a délvidéki harcokban. November 1-jén alezredessé nevezték ki, s egy, többnyire nemzetőri alakulatokból álló dandárral Temesvár környékén működött. 1849. január 25-én ezredessé léptették elő, s hadosztályparancsnok lett a bánsági, majd a III. hadtestnél. A március 5-i szolnoki ütközetben tanúsított vitézségéért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. A tavaszi hadjáratban a fősereg lovassági parancsnoka volt, április 7-én Kossuth tábornokká léptette elő. A hónap végén átvette az I. hadtest parancsnokságát. Buda bevételénél személyesen vezette rohamra katonáit a Fehérvári-kapu mellett lőtt résnél. Júniusban a Vág-mentén harcolt, majd részt vett a július 11-i komáromi és 17-i váci csatákban, és az augusztus 2-i debreceni ütközetben. Az ő hadteste vívta a feldunai hadsereg utolsó ütközetét augusztus 10-én Németság és Újság között. Nagysándor Józseftől eleddig a nővéréhez, Schmidt Jánosnéhoz 1849. szeptember 8-án, a sógorához, Schmidt Jánoshoz szeptember 9-én, a menyasszonyához (egyben unokahúgához) Schmidt Emmához szintén szeptember 9-én, végül a Vinkler Brúnó aradi minorita szerzeteshez október 6-án hajnalban írott leveleket ismertük. Ez utóbbiban arra kérte Vinklert, hogy "ígérete szerint méltóztassék Pestre Schmidt János rokonomnak, Kalocsára Nagysándor Imre érseki orvos bátyámnak s Lugosra Ungváry János rokonomnak nehány vigasztaló sorokat írni." E levelet személyesen adta át az őt felkereső Vinklernek, egyben megajándékozta őt "egy, a harc folyama alatt használt térképpel". A vele "rokonérzelműleg" elbeszélgető Sujánszky Euszták szerzetest "emlékül saját szivartokjával ajándékozá meg". "Fölkért azután -- írja Vinkler -- hogy a szomszéd szobában levő Gáspár Endre honvéd tábornokhoz… mennék be, s nevében tőle végbúcsút vegyek". Az újonnan előkerült levelet Nagysándor nagybátyjához, Nagysándor Imre kalocsai érseki orvoshoz írta. Nagysándor Imre 1775-ben született Nagyváradon római katolikus családban. 1799. nov. 21-én avatták orvosdoktorrá. 1824-től volt kalocsai érseki orvos, 1829-től a pesti egyetem orvoskarának tanára, 1836-tól Szatmár vármegye táblabírája, 1845-től a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének tagja. 1850. május 19-én hunyt el Kalocsán 75. életévében. Feleségét, a levélben említett "kedves jó néném"-et Kauffer Annának hívták, s 1787 körül születhetett. Két évvel élte túl a férjét, szintén Kalocsán hunyt el 1852. április 17-én. A levélben említett Emma és Nina (Anna) az ő gyerekeik voltak. Anna 1826 körül születhetett, s 1848. szeptember 13-án kötött házasságot Kalocsán a levélben szintén említett, akkor 26 éves Csernyus István izsáki lakossal. Nagysándor Anna 1891. január 28-án, Kalocsán hunyt el 65 éves korában; a férje ekkor még élt. Kováts vagy Kovács Róza a tábornok unokahúga volt. Miután Nagysándor testvére, Johanna (1805 körül-1869) férjét Schmidt Jánosnak hívták, viszont valamikor 1849 után magyarosította nevét Kovácsra, valószínűsíthető, hogy Kováts/Kovács Róza ugyanennek a családnak egy másik, nevét már korábban magyarosító ágából származik. Szabó György szintén a rokona volt a tábornoknak, de magát a rokonsági fokot nem ismerjük. A levélben említett szinte valamennyi személy neve szerepel egyébként a tábornok 1849. szeptember 9-én sógorához, Schmidt Jánoshoz írott levélben is. A levél külön érdekessége, hogy október 6-án a hajnali órákban kelt; a vértanúk többsége már október 5-én megírta a búcsúlevelét: "Arad, oktober 6-kan 849. Tisztelt kedves jó Bátyám! Mit a sors reám mért -- nehány óra múlva tűrni fogom -- de nyugott lelkiösmérettel s tiszta öntudattal -- tsókolom kedves Bátyámnak atyai -- kedves jó nénémnek anyai kezeit -- köszöntöm tsókolom Emmit, Ninát -- Kováts Rózát, Szabó Gyurit gyerekeivel együtt s Csernust -- Isten áldása mindnyájokra -- kivánja lelkeből Tisztelt kedves Bátyámnak alázatos ötse Józsi [Kívül:] Nagysándor Imre tisztelt kedves Nagy bátyámnak -- Erseki orvos Kalocsán"