A "Vizsolyi Biblia" a magyar művelődés-, nyomdászat- és egyháztörténet mérföldkövének tekinthető, első teljes magyar bibliafordítás. Károli Gáspár 1563-tól haláláig Göncön működött lelkészként. A munkában legalább három segítőtársa volt, de az Újtestamentumot valószínűleg teljesen egyedül fordította. A szöveget terjedelmes magyarázó és utaló széljegyzetek kísérik. A Károli-féle fordítás többé-kevésbé átdolgozott kiadásai évszázadokon keresztül a legolvasottabb magyar könyvek közé tartoztak és a magyar nyelv alakulásában is igen jelentős szerepet játszottak. Erdős Károly a Károlyi emlékkönyvben (1940) közölt tanulmányában 293 teljes vagy részbeni kiadását ismerteti. A feltehetően lengyel származású Mantskovit Bálint (latinosan Valentinus Farinola) Bornemissza Péter műhelyében dolgozott, majd annak halála után Galgócra költözött a mester hátrahagyott készletével. Itt jelentős felszereléssel gyarapodott, és részben már megjelentek azok az új betűk, amelyekkel később a Bibliát nyomtatták. A kiadás fő támogatói kezdetben Mágocsy Gáspár és András, majd haláluk után Rákóczi Zsigmond voltak. Németországból hozattak betűket, Lengyelországból pedig a papírt. A nyomtatás másfél évet vett igénybe, 1590. július 20-án fejeződött be. Ehhez feltehetően négy sajtóra volt szükség, amellyel Vizsoly az akkori magyar műhelyek közül kimagaslott. A könyv terjedelme 603 ív; ez a XVI. század legnagyobb hazai nyomdászati teljesítménye. Példányszámát a szakirodalom 700-800-ra becsüli. 1592 elején Károli hagyatékában 20 biblia szerepelt. Bár viszonylag sok példánya maradt fenn, népszerűsége miatt ezek többsége nagyon hiányos.