Descriptiones et icones plantarum rariorum Hungariae. Vol. I-III.

[2] + XXXII + 105-221 p. + 101-200 t. (hand-colored copperplate engraving, 6 of which are fold-out); [4] + 223-310 p. + 201-280 t. (hand-colored copperplate engraving, 5 of which are fold-out). Gr. Folio. Unicus.

One of the most important, and perhaps the most beautifully illustrated, foundational works in the history of Hungarian botany.
The author, Pál Kitaibel, was a polymath who achieved lasting results in several branches of the natural sciences, including botany, geology, and balneology. As professor of botany and chemistry at the University of Pest, he became supervisor of the university’s botanical garden, and from 1810 its director. He devoted most of his time to scientific collecting expeditions.
 

The scientific achievements underlying his floristic research were based on observations made during his travels. After several shorter trips, in 1795 he undertook his first large-scale, carefully documented journey to the Szepesség (Spiš) region and the High Tatras. In the following years he travelled through Máramaros, the Mátra Mountains, Bihar, Transdanubia, the Banat, the counties of Bereg and Árva, and Slavonia. From a scientific point of view, his most important expedition took place in 1802, when he travelled to Croatia, which at that time was almost completely unexplored botanically.

His meticulous travel diaries reveal that, beyond botany, he paid attention to nearly all branches of the natural sciences (geography, soil science, agriculture), as well as to ethnographic and cultural-historical questions. He also recorded the vernacular names of plants, chemically analyzed mineral waters, collected plants and seeds for the botanical garden, and took soil and rock samples. On most of his journeys he was accompanied by Franz Waldstein-Wartenberg, a Czech nobleman with a strong interest in natural science, who was Kitaibel’s friend, patron, and benefactor. Waldstein himself was an accomplished botanist, possessing an important specialist library, a plant collection, a botanical garden, and extensive scientific connections. He contributed significantly to the costs of the expeditions and later to the publication of the volumes.

The subscription prospectus for the work was published in Vienna in March 1799. The work, issued in decades, saw its first fascicle appear by the end of that year; the first volume, comprising ten decades, was published in spring 1802, while the second and third volumes followed in 1805 and 1812. The final part contains only eight decades, owing to war, adverse economic conditions, and difficulties in obtaining paper. The editing of the volumes was carried out by Waldstein, whose notes provide detailed information on the circumstances of publication. Approximately 200 copies of the fascicles were printed. According to the subscription announcement, the subscription price of one decade was set at 10 forints, while the retail price was 15 forints. Although the work was received with great acclaim by the international scientific community and several European botanical societies elected the authors as members, relatively few subscribers came forward. Despite sending copies to the Leipzig Book Fair, by early 1800, they had only four subscribers in Paris and four in Salzburg. Further losses followed: 45 copies sent to Spain, together with eight others, were confiscated in France, after which no further orders were placed there; a ship carrying 30 copies of the first two decades to England and the Netherlands sank. The greatest interest was expected at home, yet the Hungarian scientific community only appreciated the work much later; in Hungary only about 40 subscribers could be found. Ultimately, expenses far exceeded revenues: barely half of the 20,000-forint cost of the first volume was recovered.

In this publication, Kitaibel set out to describe 280 plant species of Hungary that were considered rare. About fifty of these had been described previously, but most were regarded by Kitaibel as entirely unknown from a scientific point of view. Roughly half of all the species described are still recognized worldwide as Kitaibel’s discoveries.

In the first volume, alongside characteristic species of the Hungarian Great Plain and the Central Mountains, the plants collected during the journeys to the Tatras, Máramaros, and the Banat are presented, as well as the botanical rarities of the Lower Danube region. It is here that Kitaibel describes the new genus that justly immortalized his name in botany, the Kitaibelia (Kitaibel mallow), which he himself discovered in the Syrmia region. The second volume is largely devoted to the botanical rarities of Croatia, then almost completely unexplored, and includes numerous newly discovered species as well as a new genus. Its preface provides a physical-geographical description of Croatia. The third volume contains plants that for various reasons, were omitted from the first two volumes, as well as those that Kitaibel succeeded in identifying only after the publication of the second volume. A description of Slavonia similar to that of Croatia had been planned for the beginning of this volume, but it was ultimately not realized.

The complete work was published with 280 large-format, hand-colored plates, each drawn from living plants. In Hungary, drawings were made from plants brought back from the expeditions as well as from specimens cultivated in the botanical gardens of Pest and Vienna by Károly Schütz and his son János, who produced remarkably lifelike illustrations. Kitaibel also took a draftsman with him on his travels, whose identity remains unknown.

This monumental deluxe work was not offered through the book trade and was accessible only to a small number of interested scholars and collectors.

In a uniform contemporary half-leather binding, raised bands, with elegantly gilt-decorated spines. With the original protective tissue papers. The spines show minor wear and small defects, but overall, the set is clean, complete, and a beautiful example.

______________________________________________________________

[4] + XXXII + 104 p. + 100 t. (kézzel színezett rézmetszet, ebből 5 kihajtható); [2] + XXXII + 105-221 p. + 101-200 t. (kézzel színezett rézmetszet, ebből 6 kihajtható); [4] + 223-310 p. + 201-280 t. (kézzel színezett rézmetszet, ebből 5 kihajtható). Gr. Folio.
Egyetlen kiadás.
A magyar flórakutatás legkiemelkedőbb műve, a hazai botanika alapvetése. A hatalmas, elődeinél lényegesen bővebb díszmű első ízben ad átfogó képet Magyarország jórészt még ismeretlen növényfajairól. Jelentőségét növelik a kivétel nélkül eredeti, élő növények nyomán készült kiváló minőségű képtáblák. Kitaibel Pál (1757-1817) Nagymartonban született. Iskoláit szülőhelyén, majd Sopronban, Győrben végezte. Eleinte testvéréhez hasonlóan papnak készült, de betegsége miatt egy év múlva elállt ettől a tervétől. Egyetemi tanulmányait Budán kezdte, mint jogász, de hamarosan átlépett az orvosi karra. Az egyetem Pestre történő áthelyezése után, mint hallgató, a jeles kémia és botanika professzor, Winterl adjunktusa lett. Ebben a tisztségében őt nevezték ki az egyetem botanikus kertjének felügyelőjévé. Már ekkor kiemelik feltűnő tehetségét, a botanikában és a kémiában való jártasságát. Doktori oklevelét 1785. augusztusában szerezte meg. 1810-ben lett a botanikus kert igazgatója. Számos növényritkasággal gazdagította a kertet, kutatóútjain nagy gondot fordított a gyűjtemény számára hasznos növények, magvak gyűjtésére. Az általa készített havi jelentések bizonyítják, hogy a legújabb tudományos eredmények felhasználásával rendszerezte és tárta fel a kert anyagát. Bár a botanika és kémia tanszéken egyetemi tanári címet kapott, előadásokat nem tartott, a füvészkert gondozásán kívül minden idejét a magyarországi flóra kutatására fordította. Monumentális botanikai művének pontosságára jellemző, hogy anyagát saját kutatásai, gyűjtőútjai, terepen végzett felmérései alapján állította össze. Megközelítőleg 20 000 km-nyi utat tett meg, dacolva a korabeli nehéz viszonyokkal. Módszeresen, gondosan megtervezett útvonalakon járta be az ország különböző tájegységeit, számos, addig még feltáratlan területre jutott el. A hazai botanika történetében egyedülállóan eredményes utazásait 1792-ben kezdte meg, első kirándulásai Pest környékére vezettek. 1794-ben a Délvidéket járta be. Első komolyabb útjára 1795-ben indult, célja ekkor a Szepesség és a Tátra volt. Ezen már közösen vett részt gróf Waldstein Ferenccel. 1796-ban, Máramarosban tett kalandos utazásáról már olyan gazdag anyaggal tért haza, hogy azzal kiadandó munkájának megvethette az alapját. A következő években bejárja a Mátrát, Bihart, Dunántúlt, Bánságot, Bereg és Árva megyét, Szlavóniát stb. valamint a közbeeső vidékeket. Legnevezetesebb, tudományos tekintetben legeredményesebb utazása 1802-ben, az addig botanikailag szinte teljesen feltáratlan Horvátországba tett utazása volt. Gondosan vezetett útinaplói bizonyítják, hogy a növénytani kérdéseken kívül figyelmet fordított a talaj minőségének, művelhetőségének, a környék mezőgazdasági termékeinek, lakosainak, ásványvizeinek, történelmi emlékeinek, népszokásainak, földrajzi viszonyainak megfigyelésére is. Eredményeivel a korabeli politikai földrajz számos hibás adatát pontosította. Munkája újszerűségét épp átfogó szemlélete adja, egységes képet kívánt a természetről nyújtani. Igyekezete az akkor születőfélben lévő növényföldrajz legelső hazai képviselőjévé, az ökológiai gondolkodás korai alakjává avatja.

Kitaibel legfőbb, egész életművét jelentő alkotása a Descriptiones. A monumentális munka az ország ritkább fajait kívánta bemutatni. A 280 leírt növény mintegy felét ma is Kitaibel felfedezéseként ismerik el világszerte. Munkájával hazánkban is meghonosítja Linné lényegében a mai napig használatos rendszerét. A kötet becsességét növelik az ismertetett növényekhez járuló képtáblák. Útjaikra növényfestőt vittek magukkal, az egyedülállóan pontos rajzokat Schütz Károly és fia, János készítették. A rajzok alapján a kötet számára Schütz Károly készített gyönyörű akvatinta metszeteket. Több hazai faj ábrázolása itt jelent meg először.
A Descriptiones címlapján Kitaibel előtt Franciscus Waldstein neve szerepel. A nagy műveltségű, természettudományos érdeklődésű cseh főúrral 1795-ben ismerkedett meg Bártfán. Számos utazást tettek együtt, Waldstein bőkezű pártfogója, munkatársa volt Kitaibelnek, igen fontos érdemei voltak a kutatóutak feltételeinek megteremtésében, jelentős szerepet vállalt a készülő kötetek szerkesztési, kiadatási munkálataiban, az illusztrációk kivitelezésében. Gyakran megfordult Magyarországon, egyike az elsőknek, akik az aggteleki barlang jelentőségét felismerték. Maga is kitűnő növényismerő volt, jelentős szakkönyvtárral, herbáriummal rendelkezett, kiterjedt tudományos kapcsolatokat mondhatott magáénak.
A szerkesztés előmunkálatai a mű megjelenése előtt több évvel megkezdődtek, 1798-ban már kész tervvel a kezükben kérték ki a kor jeles botanikusának, Willdenownak tanácsait. A kiadvány terve és előfizetési felhívása 1799. márciusában jelent meg Bécsben. Az első füzet már ez év végén, az első, 10 decasból (füzetből) álló kötet 1802. tavaszán látott napvilágot. A második rész 1805-ben került ki nyomdából, az utolsó jóval később, 1812-ben készült el. A kiadás nehézségei, a háborús viszonyok, a papírhiány nem tette lehetővé egy további teljes kötet megjelentetést, így ez utóbbi csupán 8 decas közlésével kerül ki a sajtó alól. Bár Kitaibelnek még bőségesen állt rendelkezésére közzé nem tett anyag, a sorozat ezzel a harmadik kötettel befejeződött. A munka azonban így is a nemzetközi botanika történetének messze kimagasló alkotása.
Az előfizetési felhívásban egy decas előfizetési árát 10 forintban, bolti árát 15 forintban szabták meg. Végül a bevételek messze elmaradtak a kiadásoktól, az első kötet 20 000 forintnyi költségének alig a fele térült meg. Itthon meglehetős érdektelenség fogadta a munkát, a hazai szakmai körök csupán később méltányolták Kitaibel teljesítményét. Az európai botanikai társaságok azonban már megjelenésekor elismerően szóltak a műről.
Az első kötetben a Magyar Alföld és Középhegység jellegzetes fajain kívül a tátrai, máramarosi, bánáti út növényei, az Al-Duna különlegességei láthatók. Itt írja le a botanikában nevét méltán megörökítő új nemzetséget, a Kitaibel-mályvát, melyet maga fedezett fel a Szerémségben. A második kötet a Horvátországból származó növénykincseket mutatja be. A befejező részben kaptak helyet azok a növények, amelyeket az előzőekbe nem tudtak beilleszteni, illetve, amelyeket 1805 után sikerült Kitaibelnek tisztáznia. Kitaibel a természet egységes bemutatására törekvő szellemiségének megfelelően az első két kötetben terjedelmes ismertető található Magyarország, majd Horvátország természetföldrajzi viszonyairól. A harmadik egységhez is tervezett egy hasonló áttekintést Szlavóniáról, ez azonban végül nem készült el.
Kitaibel sokoldalúságát mutatja, hogy behatóan foglalkozott a magyarországi ásványvizek elemzésével, ezeknek kutatását összekötötte botanikai gyűjtőútjaival. Hydrographica Hungaricaja az első olyan mű, amely valamely ország forrásvizeit kvantitatív elemzési adatok alapján leírta, orvosi szempontból méltatta. Csupán halála után 12 évvel látott napvilágot. A helytartótanács rendeletére Tomcsányi Ádám fizikussal közösen tanulmányozták az 1810-es móri földrengést. Új szemléletű könyvük a legelső hazai, tudományos földrengéstani monográfia. Kémiai munkássága is jelentős, ő fedezte fel a klórmeszet és dolgozta ki gyakorlati hasznosítását, útjain felfigyelt mindenre, ami kémiához köthető, így foglalkozott a timsófőzdékkel, az alföldi salétrom és szódaiparral. A tellúr egyik felfedezőjének is tartják. Több hazai állatfaj első tudományos leírója, Magyarország állatairól szóló monográfiája azonban kéziratban maradt. Hagyatékát teljességében máig sem dolgozták fel, bár annak jó néhány részlete megjelent nyomtatásban. Sokat fáradozott egy természettudományos társaság létrehozásán, ez azonban csupán terv maradt.
Kitaibel egyedülálló munkája nemzetközi viszonylatban is a botanikai irodalom legnagyobb ritkaságai közé tartozik. A füzetek összesen csupán kb. 200 példányban készültek. Tovább csökkentette számukat, hogy jó néhány nem sokkal ezután megsemmisült. A spanyolországi megrendelésre küldött 45 példányt, további 8 másikkal együtt a francia hatóságok elkobozták, az Angliába, Hollandiába irányított 30 pedig a hajóval együtt elsüllyedt. Különösen kevés példány maradt fent a napóleoni háborúk viszontagságai közepette kiadott harmadik kötetből. A könyvek kereskedelmi forgalomba nem kerültek, csupán kevés számú érdeklődő, gyűjtő juthatott hozzá. A három kötet együtt páratlan ritkaság.

Egységes, korabeli félbőr kötésben, bordázott, díszesen aranyozott gerincekkel. Az eredeti védő selyempapírokkal. A gerinceken kisebb kopások és apróbb sérülések láthatók, de összességében a kötetek tiszták, hiánytalanok, és szép megőrzésű példányt alkotnak.

Apponyi 2932. Nissen BBI, 2096. BOEH 1545. Pritzel 9939. Sitwell-B. 148. Stafleu-C. 16560. Dunthorne 325. Plesch 801. De Belder 378. Great flower books 80. p. Johnston 678.