A szerző talán legritkább műve. Petőfi 1844-ben érkezett a fővárosba, ahol Vahot Imre jóvoltából a Pesti Divatlapnál segédszerkesztő lett. Még abban az évben ismerkedett meg Csapó Etelkével, Vahot unokahúgával. A tizenöt esztendős lány elbűvölte a költőt, aki rögtön házassági reményeket is táplált. A lány azonban 1845 elején váratlan betegségben elhunyt. Emlékére írta a következő hetekben Petőfi a versciklust, a költemények zöme néhány napon belül elkészült. A kötet 1845. március 20-án jelent meg. A költő számára a csupán két héttel korábban megjelent János vitéz hozta meg az országos hírnevet. A két mű körübelül ugyanilyen időkülönbséggel került nyomdába, így akkor még nem sejthették az elbeszélő munka későbbi sikerét. Amíg azonban a népszerűnek ígérkező népies költeményt viszonylag nagy példányszámban adták ki, addig a sokkal személyesebb tárgyú versek nyilvánvalóan alacsonyabb példányszámban láthattak napvilágot. Ez magyarázhatja, hogy egyike a legritkább magyar irodalmi első kiadásoknak.