A Szent Koronáról megjelent első önálló munka második kiadása. Először 1613-ban látott napvilágot, Augsburgban. A szerző 1608 és 1622 között koronaőr volt. Justus Lipsius követőjeként és a rendi szempontú államelmélet első -- egyben legeredetibb -- magyar képviselőjeként emlegetik. Az általa viselt koronaőri tisztség felújítása a rendi politika vívmányai közé tartozott, a nemesi nemzet szimbólumának tekintett koronát ugyanis a Habsburgok 1608 előtt hosszú ideig külföldön őriztették. Művét a barokk rendi ideológia közvetlen előkészítőjeként tartják számon. Kritikai szemléletű történetírása keveredik a korona eredetének legendáiban és misztikus erejében való feltétlen meggyőződésével. Népszerűségét jelzi, hogy még a XVII. században több kiadást megért. Művelődéstörténeti szempontból a korona leírása teszi figyelemre méltóvá. Révay ugyanis az egyik lemezen Szűz Mária alakját vélte felfedezni, Weszprémi István pedig ugyanott Dukász Mihály bizánci uralkodó -- ma is látható -- alakját írta le 1790-ben. Akik szerint a teljes koronát II. Szilveszter pápa adományozta Szent Istvánnak, Révayra hivatkoznak. A ma uralkodó álláspont hívei -- miszerint két önálló részt egyesítettek -- pedig azt vallják, hogy a koronaőr tévedett.