A magyar sajtótörténet kiemelkedő jelentőségű lapjának, a második magyar nyelvű hírlapnak egy kötete. A magyar politikai publicisztika történetének első markáns alakja, Szacsvay Sándor a lapot először Pozsonyban próbálta megjelentetni, azonban a Magyar Hírmondó privilégiuma miatt kénytelen volt áttenni székhelyét Bécsbe, itt szerkesztette a Kurírt egészen 1793-ig. A lap az ő szerkesztősége alatt politikai tudósítások és kommentárok egészen sajátos, változóan bíráló jellegű szócsövévé lett. Szacsvay igyekezett a politikai-társadalmi kritika fórumát elkülöníteni az irodalmi és természettudományos tárgyaktól, és újszerű elfogulatlansággal tudósítani a kor viszonyaihoz képest igen széles olvasótáborát. A cenzúra kijátszására az egyébként jozefinista szerkesztő sajátos műfajt alkalmazott, az úgynevezett elysiumi beszélgetéseket, melyekben elhunyt személyek, illetve állatok dialógusaiban burkoltan közölte bíráló megjegyzéseit. Mikor a nemesség reakciója nyomán a II. Lipót uralkodása alatt szigorodó cenzúra eltiltotta Szacsvayt az újságírástól, a szerkesztést kisebb szünet után Decsy Sámuel vette át, aki tartózkodott minden politikai kritikától, és a lapot földrajzi és történeti tárgyú cikkekkel töltötte meg. A Kurír 1798-ban a bécsi Magyar Merkuriust (társszerkesztő Pánczél Dániel), 1803-ban pedig a Magyar Hírmondót olvasztotta magába. 1816-tól Pánczél Dániel és Igaz Sámuel, 1827-től a lap megszűnéséig Márton József szerkesztésében jelent meg.