A híres evangélikus postilláskönyv-sorozat harmadik darabja. A teljes egyházi évet felölelő öt kötet 1573 és 1577 között jelent meg. A szerző kora hazai protestantizmusának talán legjelentősebb, legnagyobb hatású, de mindenképpen legérdekesebb, legsokoldalúbb egyénisége. Teológiai munkássága, a magyar irodalmi nyelv kialakulásában betöltött szerepe és nyomdászati tevékenysége a magyar művelődéstörténet kiemelkedő alakjává emelik. Tanulmányait külföldi egyetemeken folytatta, Wittenbergben Melanchton tanítványa volt. Bécsi diákként adta ki Szophoklész Élektrájának átdolgozott fordítását 1558-ban. A Balassa család udvari lelkésze lett, Balassa János zólyomi várában Balassi Bálint nevelőjeként is működött, később a Mátyusföld superintendenseként szolgált. Szenvedélyes hitvitázó volt, a katolikus Telegdi Miklóssal folytatott polémiájának több mű őrzi nyomát. Az először 1578-ban, a negyedik postillakötet függelékeként, majd a következő évben önállóan is napvilágot látott Ördögi kísértetek miatt egyházi bíróság elé állították, börtönben is ült. A császár személyét, több főurat és a katolikus egyházat is sértő írás miatt addigi pártfogója, Julius Salm gróf is elfordult tőle, ezért Balassa István detrekői várába költözött. A postillák negyedrét alakú kiadásához a kor másik jelentős prédikátor-nyomdászával, Huszár Gállal (akivel még Bécsben ismerkedett meg) közösen kezdtek hozzá, a Komjátiban működő nyomdában, az első kötet vége azonban már Semptén készült el. Bornemisza önállóvá válása után itt folytatta a munkát, majd az üldözés elől menekülve a biztonságosabb Detrekőn fejezte be az ötödik kötetet. Halála után egyik nyomdászlegénye, Mantskovit Bálint vezette tovább a műhelyt, amelynek egyik legjelentősebb teljesítménye a Vizsolyi Biblia kinyomtatása volt.