Kiss Ernő édesanyja, Bogdanovich Anna bárónő (1780-1805) előbb Kiss Ágostonnak (1765-1800), Kiss Ernő apjának felesége volt, majd annak halálát követően Ernst von Leeuwen báró (1751-?) tábornok felesége lett. E második házasságból született Juliana. Kissnek eddig két búcsúlevele volt ismert, az egyiket lányának, Bobor Györgyné Kiss Rózának (1820-1899), a másikat közösen neki és Dániel Jánosné Kiss Augusztának (1822-1900) írta, szintén német nyelven. (A két lány házasságon kívül született; I. Ferenc József 1885-ban törvényesítette őket.) Ez a harmadik levél eleddig teljesen ismeretlen volt a kutatás előtt. Szövege magyar fordításban így hangzik: "Angyaljóságú Nővér! Hiába fáradoztál: a borzasztó sors szörnyű módon határozott felettem. Mennyire híve voltam az ausztriai háznak, Te tudod a legjobban bizonyítani; - nem kevésbé tudod, hogy amikor Magyarországot szolgáltam; - azért tettem, hogy Ausztriának egy üdvös békében segítségére lehessek. - Sajnos, ezt nem sikerült nekem; - elérnem; - és elbocsátásomat akartam, mint tudod, amit megtagadtak tőlem. Erre törekvő bátyád kérése az; - ha már többé nem leszek; menj el Uralkodónkhoz; - és mondd el neki, hogy azon gondolat és öntudat erősített az utolsó percig, hogy Ausztria hű alattvalója próbáltam lenni. Ne haragudj senkire, bocsáss meg ellenségeimnek, miként én is megbocsátok nekik. - Istenhez az lesz utolsó imám, hogy erősítsen meg Téged, hogy elviseld ezt a szerencsétlenséget; - erősítsen meg, és keress megerősítést ártatlanságom gondolatában. - Én mondom neked, férjednek, gyermekeidnek, imádkozzatok érettem, és keressetek megerősödést ártatlanságom tudatában. Szerencsétlen törekvő bátyád Ernő Arad, 5/10. 849." A levélből kiderül, hogy Juliana von Leeuwen (férje: Alois Fedrigoni von Etschtal) udvari kapcsolatait felhasználva, megpróbált közbenjárni bátyja érdekében. Maga a levél szövegszerűen több ponton egyezik Kissnek a két lányához intézett közös búcsúlevelével, amelyben szintén hitet tesz az Osztrák Császárság iránti hűsége mellett. Abban viszont nem szerepel, hogy megpróbált közbenjárni a két birodalomfél közötti béke érdekében. Kiss a haditörvényszéki vallomásában ugyan nem, de a hadbírósághoz 1849. szeptember 18-án benyújtott beadványában említi, hogy 1849. január elején kérte elbocsátását a kormányzattól, de ezt Kossuth egy hozzá intézett udvarias, de igen határozott hangvételű levélben megtagadta. Magát a levelet megsemmisítette, de a beadvány szerint két segédtisztje is látta azt, s esküvel meg tudják erősíteni állítását. Pálffy János visszaemlékezése szerint ő maga is látta Kossuth levelét, de azt Kossuth nem 1849 januárjában, hanem március elején, Henryk Dembinski altábornagy leváltása és Vetter Antal altábornagy fővezéri kinevezése után írta, miután megsértődött azon, hogy nem őt nevezték ki fővezérré. Kissnek ez a levele is alátámasztja, hogy a tábornok valóban kérte elbocsátását. (dr. Hermann Róbert szíves közlése nyomán)
Kiss Ernő a szabadságharc kezdete óta a szerb felkelők ellen küzdött. Mivel császári csapatok ellen nem harcolt, kegyelemből golyó általi halálra ítélték. Ő volt a harmadik kivégzett, Dessewffy Arisztid után.
Három beírt oldal. A levélhez tartozik egy boríték Juliana von Leeuwen feliratozásával: "Hőn szeretett felejthetetlen bátyámnak, Ernőnek a fogságból életének utolsó perceiben írott levele hozzám egy hajfürtjével és egy, a sírjáról származó kővel együtt." Kelt: Arad, 1849. október 5.