melyben Kisfaludy saját művészetére reflektál: "meg vallom én az egész világ elött, hogy ha van valami jo magyar nyelvemben és irásomban, azt én Kazinczynak, Virágnak, Verseghynek, és főképpen Szabó Dávidnak köszönhetem, -- és annak, hogy meg fordultam magyar országnak tőbb részeiben, és erdélyben is." Ezután fordítási terveiről beszél: "Noha forditani nem szeretek, Osziant magyarrá tenni mégis mindék nagy kedvem volt, tsak a békességes türés hibázott. -- Ha a' szerentsetlen Batsáninak magyar Oszsziánnyát meg kaphatnám, tsak azért is ki nyomtattatnám, hogy ezen kedvelt Bardusom duplán éllyen magyarul." Majd rátér "Hunyady János"-ának várható fogadtatásáról, és Kazinczyhoz való viszonyáról ír: "Elöre tudom, hogy Kazinczy nem fog vele meg elégedni. De ki tehet eleget az ö elkülönösödött finynyas izlésének. Csak azért sem fog meg elégedni vele, hogy a' szabad jámbusok mechanizmusok Verseghy modgyát követtem. -- Csak Szemere Pál egeszszen Kazinczy utánn ne bötsüllön, mert e' kevés a' mit ez eddig irt, és én esmérek igen kedves elöttem. Még eddig tsak a' régi Kazinczynak láttam ötett járni nyelvével. Botsásson meg Fötisztelendő Ur hoszszu levelemért, Kazinczy annak tárgya, a' ki mind jobb, mind bal felöröl tekéntve igen jeles Ember, és a' kiröl vagy semmit, vagy sokat lehet tsak irni." 2 levél, 1 beírt oldal. Sűmeghen, 1818. IV. 17.
A mű címe
Kisfaludy Sándor (1772-1844) költő sajátkezű, ismeretlenhez írt levelének 1 levélnyi töredéke,