Stellarium Corone benedicte Marie virginis: in laudem eius p(er) singulis predicatio(n)ibus elegantissime coaptatum

A magyar középkor legjelentősebb író-prédikátora legelső művének minden bizonnyal első kiadása. A kiadvány hely és év megjelölése nélkül jelent meg. A British Museum alapvető és mértékadó katalógusa Jacob Wolff de Pfortzheim 1497-1499 között készített termékei közé sorolta, meghatározását a legújabb kutatások is megerősítik. Feltűnő, hogy ez a egyetlen bázeli nyomtatvány Pelbárt kiadványai között. Munkái néhány kivételtől eltekintve az augsburgi kiadó, Johannes Rynmann megbízásából Heinrich Grannál jelentek meg Hagenauban. A szakirodalomban általánosan elfogadott vélekedés szerint Rynmann érdeme Temesvári munkáinak felfedezése és nyomtatásban való megjelentetése. Könnyen elképzelhető, hogy épp e bázeli kiadás alapján figyelt fel a jeles magyar szerzőre, s ennek nyomán kereste fel a pesti ferenceseket. Pelbárt 1483-tól a dogmatika tanára rendjének budai főiskoláján. Itt írja meg munkáját fogadalomból Szűz Mária tiszteletére, miután az 1479-81 között pusztító pestisjárvány idején csodával határos módon meggyógyult. Művének ihletője az Apokalipszis könyvének Mária ábrázolása volt: a csillagkoszorú számszimbolikáját feloldva 12 részre -- azon belül artikulusokra és capitulumokra -- bontott könyvben írta meg beszédmintáit. Célja az volt, hogy latin szövegének felhasználásával végül is magyarul hangozzanak el beszédei. Felhasználta az egész keresztény világban virágzó Mária-kultusz hagyományát, koncepciójára legnagyobb hatással, Epiphanosz szalamiszi püspök műve lehetett, melynek latin változata "De 12 gemmis" címen igen elterjedt volt a középkorban. A középkori hagyományokra támaszkodva, de már a reneszánszra jellemző teljességre való törekvéssel írja le Mária alakját, testi-lelki tisztaságtól ragyogó, üde, fiatal nőnek ábrázolva. Több mozzanatában nem is titkoltan saját szépségideálját követte. Művét, mellyel rangos helyet foglalt el az európai egyházi irodalomban, 1483-ban fejezte be. Többi munkájához hasonlóan, számtalan kiadást ért meg, még legalább száz éven át kedvelték és használták Európa-szerte. Közékori művelődéstörténetünk kiemelkedően jelentős darabja. A legritkább Pelbárt-kiadás, tudomásunk szerint az elmúlt mintegy hetven évben hazai árverésen nem bukkant fel, Borda Lajos egyedülállóan gazdag Pelbárt-gyűjteményében sem szerepelt (Műgyűjtő Magyarok 5.).