Katolikus postilláskönyv. Első része 1577-ben Bécsben, a második 1578-ban Nagyszombatban jelent meg, a Telegdi által, az országban működő, egyöntetűen protestáns kézben lévő tipográfiák hittérítő munkájának ellensúlyozására alapított, saját házánál felállított műhelyben. A posztillás kötet utolsó két részéhez a nyomda igen szép új könyvdíszekkel és iniciálésorozatokkal egészítette ki készletét. E harmadik kötet a szentek ünnepeire írt prédikációkat tartalmazza. Az első két részhez képest némi késéssel jelent meg, Telegdi az előszóban ezért elsősorban betegségét okolta, továbbá azzal magyarázta, hogy a régi szerzőkre való hivatkozás sok idejét vitte el. Az egyházi műfajokon kívül a klasszikus műveltség ismeretében is kimagasló szerző posztilláival az alsó papság számára kívánt egyfelől segítséget nyújtani a hitviták idején a rendszeres prédikációs gyakorlathoz, másfelől erkölcsi épülésüket is szolgálni. Műve saját hitszónoki tapasztalataiból táplálkozik, a kortársak szenvedélyes prédikátorként említik, még idős korában, a köszvénnyel küszködve is felsegíttette magát a szószékre. Az evangéliumi szakaszokat minden bizonnyal maga fordította, szigorúan ragaszkodva a Vulgata szövegéhez. Telegdi az ellenreformáció egyik legnagyobb alakja volt. Esztergomi kanonok, érseki helynök, majd pécsi püspök lett. A humanista műveltségű főpap Pázmány előfutáraként fontos szerepet játszott a magyar barokk irodalmi nyelv kialakulásában. Nevéhez fűződik Nagyszombat katolikus kulturális központtá alakítása. Bornemissza Péterrel folytatott polémiájából a magyar hitvitázó irodalom jelentős darabjai születtek.