A dunántúli evangélikusok körében, a pietizmus bibliaolvasási elveinek hatására merült fel egy tudományos igényű, minél megbízhatóbb szentírási szöveg létrehozásának ötlete. A Torkos András-féle Újszövetség (Wittenberg, 1736) kedvezőtlen fogadtatása után Szenicei Bárány György esperes, fia, Bárány János szuperintendens és Sartoris János próbált a bibliai filológia legfrissebb eredményeit felhasználó Újtestamentumot adni a magyar evangélikusok kezébe. A javításokkal pár esztendő alatt elkészültek, a kész kéziratot már 1750-ben eljuttatták a sziléziai Boroszlóba. A kiadás költségeit a sziléziai gyülekezetekben tartott gyűjtés segítségével igyekeztek megteremteni. Míg ennek eredményét várták, kihasználva a rendelkezésre álló időt eleinte szűkszavú jegyzetekkel egészítették ki a szöveget. A gyűjtés kezdeti sikerén felbuzdulva azonban egyre bővebb magyarázatokat írtak a további részekhez. Az összegyűjtött pénz végül azonban nem állhatott arányban az így megnövekedett terjedelemmel, az anyagi nehézségek miatt a nyomtatás lassan haladt. A munka a címlapon is szereplő lausitzi Laubanban kezdődött, azonban a hétéves háború miatt a nyomda az akkor még békés sziléziai Jauerba menekült, itt fejeződött be a nyomtatás 1758-ban. A címképmetszet és a térképek Boroszlóban készültek ugyanebben az évben.